Sánta Csaba:
Dimenziók - 1. rész
AZ ÉLŐ ÉLETTELEN
1. Gondolatok a vízben
1988. június 8-án a Nature című - egyébként tudományos körökben eléggé neves -
hetilapban dr. Jacques Benveniste és csapata valami egészen furával állott
elő. Értekezésük szerint a víz, pontosabban a vízmolekulák memóriával
rendelkeznek: emlékeznek azokra a molekulákra, amelyekkel korábban közvetlen
kapcsolatban voltak. A vízmolekulák képesek jóval a közvetlen találkozás után
is biológiai értékkel bíró információkat továbbadni.
A kutatócsoport immunológiával (az élő szervezetek belső védekezési
rendszereinek kutatásával) foglalkozott, s fölfedezését csupán egy véletlennek
köszönhette. Az immunológiai eljárás, amit alkalmaztak egy teszt volt. Egy
olyan próba, amely azon alapszik, hogy egyes allergiás reakciót kiváltó
anyagok jelenlétében az ember szemcsés fehérvérsejtjei (bazofil granulocitái)
jellegzetes változásokon mennek át: elvesztik szemcséiket, vagy például
különböző festékanyagokra az egészséges környezetben való tartózkodástól
eltérő elszíneződéssel felelnek. A csoport az egyik nap (véletlenül?) egy
olyan anyagot vizsgált meg, ami már laboratóriumi szinten is tiszta víznek
tekinthető. Szerencsére ez csak utólag derült ki, így elvégezték a próbát. Az
eredmény pozitív lett. Elkezdték keresni az allergiát kiváltó anyagot, s
megdöbbenve vették tudomásul, hogy a vegyi értelemben tiszta víz váltotta ki
ezt a hatást. Persze azonnal kutatni kezdtek az ok után. Az rögtön kiderült,
hogy a víz korábban kapcsolatban állt a túlérzékenységi reakciót kiváltó
anyaggal... Ám a vizsgálat végzésekor a vizsgált anyag már annyira híg volt,
hogy ezt az allergiát provokáló akármit nem is tartalmazta. A kérdés tehát
valóban jogos: Van memóriája, emlékezete a vízmolekuláknak?
2. Homeopátia és a rák
A víz emlékezetének oka a vízmolekulák dipólus szerkezetében kereshető.
Kísérletekkel igazolták, hogy (1.) elektromágneses tér alkalmazásával a
jelenség meggátolható, a biológiai üzenet törölhető a molekulák memóriájából;
(2.) más poláros (pozitív és negatív pólusokkal rendelkező, elektromos)
molekulák, pl. az etilalkohol molekulái is képesek biológiai üzenetek
továbbítására...
A homeopátia is erről szól. Nem kell a szervezetbe bevinni mérgező anyagokat,
olykor antibiotikumokat (persze gyógyszer alibije alatt). Elég az információt
vinni.
Pótoljuk, amit rohanó világunk és a hozzá tartozó sütési-főzési és étkezési
szokásaink elraboltak tőlünk: az ásványi anyagokat, a nyomelemeket, a
vitaminokat. De minden mást fölösleges. A természet okosabb nálunk - olyat
alkotott, amit mi elképzelni sem tudunk még nagyon-nagyon sokáig -, így talán
rábízhatnánk a regenerálódást... Talán elég lenne az információt adni, azt az
információt amit pontosan mi öltünk ki biológiai lényünkből egyre több
elektromos teret keltő és használó masinánkkal.
Egy gazdasági példa, az afrikai országok. Hiába adok élelmet, mert elfogy és
kész, vége. Hiába adok vetőanyagot, gépeket, mert nem kell, nem tudnak mit
kezdeni vele. Információ kell, híd a régi, az elveszett (elrabolt!)
kultúrájukból a mai, a holnapi (a túlélhető!) kultúrába. Segíteni csak
türelmes tanítással, együttéléssel lehet. Rájöttünk, ma már tudjuk. De éppúgy
nem ezt tesszük, mint ahogyan szervezetünk rákja ellen sem a szükséges
információ bevitelével küzdünk. A rák nem én vagyok, a rákot meg kell ölni! -
és tényleg... műtő, sugár- és kemoterápia. A rák elpusztul, de mi is. A rák
mégis én vagyok! A rák nem fölöslege a szervezetnek, hanem funkciózavara.
A szervezetnek hiánya van. Észleli és termelni kezd. Beindul a műhely, csúcsra
jár vegyi konyhánk. Ám elektromos eszközeink megrongálták a receptkönyvet. Más
készül tehát, valami rák féle. A hiány, az étvágy ugyanakkor megmarad. A
szervezet észleli és fokozza a termelést. E munkától egyre fáradtabb lesz,
miközben az éhsége már-már elviselhetetlen. De a rák csak készül és készül.
Nincs megállás.
És mit tesz 1996 orvosa? Kivágja a megtermelt daganatot. Jó, végtére is az ott
úgysem kell... De a folyamatba bele szólt? Nem! Doktorunk tovább kísérletez,
jön a sugár- és kemoterápia. Ez két dolgot eredményezhet: (1.) vagy kiirtja az
éhség érzetének, az önellenőrzésnek a központját, s nem érzi a szervezet, hogy
hiánya volna; (2.) vagy kiirtja a konyhát, s a szervezet hiába érzi, hogy
hiánya van, nem termel semmit. Nem nehéz belátni, hogy "sikeres" próbálkozás
esetén rák ugyan nem lesz, de a szervezet attól még meghal. Éhen, hiányának
kínjaiban...
3. Agymanipulációk
A víz az élet testi szerveződésének egyik meghatározó szereplője. Nem csupán
azért, mert testünkben normális "koalíciók" esetén egy jó kétharmados
többséggel rendelkezik, de azért is, mert a szervezet információáramlását is
meghatározó módon és mennyiségben irányítja.
Nem hagy nyugodni a gondolat... Ha a vízmolekula emlékezetét elektromágneses
térrel gátolni, törölni lehet, és ez ugye megtehető több molekulára is, akár
egy emberi szervezetben lekötött formák esetén is, akkor az élő szervezetek
elektromágneses térrel blokkolhatóak, manipulálhatóak.
A lehetőség természettudományi alapokon adott. Hogy a "nagyhatalmak"
csinálnak-e ilyen piszokságokat, azt nem tudom. De azt igen, hogy a jelenség
lehetősége nem vitatható, vitatni csak azt lehet, hogy alkalmazzák-e...
Félek, hogy vagyunk olyan ostobák, hogy azért nem tudjuk még "gyógyítani" a
rákot, mert a technológia egyelőre politikai rögeszméket, katonai
bolondságokat szolgál.
4. Az élet...
A vízmolekulák (és általában a dipólus molekulák) biológiai memóriája mélyebb
kérdéseket is feszeget...
Mi is az élet?!
A ma természettudománya többnyire kémiai alapon közelít a kérdéshez, s azt
mondja, hogy az élet elektromos jelenségekkel kísért biokémiai folyamat.
(Mindez rendben is volna, ha tudnánk, hogy e megállapítás tartalma ok vagy
csupán következmény. Azonban ezt nem tudjuk.)
A természettudomány állítja, hogy bizonyos molekulák, vegyületek
"összepakolásából" létre lehet hozni élő anyagot, magát az életet. A
gyakorlatban ezt a mai napig mégsem sikerült senkinek megoldania. Senki sem
mondta még meg, hogy "hányadik" molekula beépítése után fog élni a szerkezet.
Előtte nem, utána igen!
Vannak érdekes kísérletek. Itt van mindjárt a genetika, a génsebészet, a
klónozás... Klónozás alatt azt érjük, hogy egy egyed genetikai anyagát -
kizárólag ivartalan szaporítás, vegyi "bűvészkedés" útján - egy vagy több
példányban lemásoljuk. Ezzel az eljárással az eredeti egyeddel megegyező
génkészlettel rendelkező és azonos kinézetű, megjelenési formájú egyedeket
kaphatunk. A klónozás egy működő lehetőség, a maximális pontosság igényét meg
nem követelő formáját az állattenyésztésben ma már rendszeresen, napi
gyakorlatként alkalmazzák. (Az embereken történő alkalmazása erős érzelmi
indulatú, erkölcsi tartalmakat feszegető vitákat ébresztve újra és újra
visszatér. Még a mellette szóló érveket is megkérdőjelezhetjük, a következő
két fölvetéssel: (1.) képesek vagyunk-e a genetikai anyag hiba nélküli
másolására, mert egyetlen hiba is elég lehet ahhoz, hogy minden munkánk
fölösleges legyen; (2.) tudjuk-e, hogy a ugyanazzal a genetikai anyaggal
rendelkező egyén különböző környezetekben mennyire fog eltérő viselkedési
mintákat, motivációs szinteket követni, mert ha ezek mégis eltérőek, akkor
ugye kár a munkáért. A dolog visszaütése, hogy ezekre a kérdésekre csak
gyakorlati próba után kaphatunk választ. De jogunk van-e ehhez? Ha általában
kell felelni, akkor minden bizonnyal többségünk igent felelne, azonban mihelyt
arról kérdeznének, hogy mit szólnék én a saját klónozásomhoz, hááát... Én
például benne lennék. Pszt!) Szóval, például a klónozás létezik, ám itt nincs
szó élet létrehozásáról, hiszen valami, ami él, már eleve adott a folyamat
elején is, így nem kell létrehozni azt.
Egy másik érdekes kísérleti terület az élet kialakulását jelentő kémiai
evolúció feltételezett formáinak kutatása, kísérleti ellenőrzései. A kezdeti
fölvetés a következő: A kémiailag semleges atmoszféra sok szén-dioxidot és
vegyületeit, ugyanakkor kevés oxigént tartalmazott. Az ultraibolya sugárzás
hatására összetett szénvegyületek alakultak ki, s ezek belemosódtak a
tengerekbe. A sok energiát tartalmazó szerves molekulák vizes oldatában
fokozatosan kialakulhatott az élő anyag. És a kísérleti megfigyelések ezt
igazolják is. Ultraibolya sugárzás hatására egyfajta átalakulás beindul...
Mindez már akár meggyőző is lehetne, ám a ma fizikatudománya már valami olyat
is föltételezni vél, hogy maga a "nagy egész", amiben mi is élünk maga is élő.
Ez utóbbi esetben viszont szintén genetikai másolásról van csupán szó, s nem
élet keltéséről.
Roger Penrose a mesterséges intelligenciát, hétköznapibb szinten az "értelem-
test" problémájának nevezett jelenséget vizsgálja. (Érdeklődőknek érdemes
elolvasni e témáról szóló könyvét: A császár új elméje - Számítógépek,
gondolkodás és a fizika törvényei, Akadémiai, 1993.) Kutatásai alapján arra
próbál rávilágítani, hogy a tudatos gondolkodási szint (pl. az emberi elme
működésének a szintjének) a törvényei a kvantumfizika által leírt dolgok
szintjén, esetleg még "mélyebben" keresendőek. Ekkor viszont baj van... A
természettudomány fölvetése az éltről ugye biokémiai, molekuláris szint, ám a
tudatosság szintje - Penrose szerint - kvantumvilági, vagyis: a tudatosság
létezése (kvantumvilág) megelőzi az élet létezését (vegyületi világ).
Két dolog lehetséges. A víz, de általában az elektromos poláris molekulák
memóriával rendelkeznek, kommunikálnak. Most vagy már ezek az "élettelennek"
vélt molekulák is "élnek" vagy valóban létezik memória, kommunikáció
(gondolkodás?) az "élet" léte nélkül is... De van különbség e két lehetőség
között?! Kik (vagy Mik!) vagyunk valójában?
*** *** *** *** ***
A Harmadik Szem magazin 61. számának (1996. augusztus) 14-15. lapjain, "Az
emlékező víz" címmel megjelent írás eredeti kézirata. |
